Bejegyzések tőle Nagy Zoltan

Holografikus szemüveg, amely összemossa a fizikai és a virtuális valóságot

“A tudományos-fantasztikus filmekben láthattuk, de most tudományos ténnyé tettük” – ezekkel a szavakkal mutatta be új, holografikus szemüvegét a Microsoft. A futurisztikusFuturisztikus repteret építhetnek a Temze közepére.eszközt a Microsoft a NASA867 milliárd pixeles képet készített a Holdról a NASA. közreműködésével fejleszti, amely összemossa a fizikai és a virtuális valóságot, így alakul ki a kiterjesztett valóság. […]

Ünnepelt József és a Madách Színház

Január 19-én 200. alkalommal tűzte műsorára a Madách Színház Tim Rice és Andrew Lloyd Webber művét, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalt. A nagysikerű jubileumi előadás kapcsán Szirtes Tamás igazgató az ünneplés mellett egy kis számvetést is végzett a színház elmúlt tíz évéről. Hét év után is állva tapsolt a József és […]

Miért olyan kedvelt a rövidszőrű magyar vizsla?

Mi mindig is szerettük, illetve tisztelni tudtuk azokat az embereket, akik szeretik az állatokat. Nem véletlenül mondják azt is, hogy a kutya az ember legjobb barátja, illetve, hogy a legszeretetreméltóbb állat a világon. Ezzel pedig nem is nagyon tudunk vitatkozni, hiszen védelmez minket, illetve a házunkat, ugyanakkor játékos is. Ez utóbbi tulajdonsása pedig nagyon jól […]

A zene szebbé varázsolja a lelket

„Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója.” Negyvenöt éve tanít a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, mint mondja, „amikor a gyerekek tudnak tisztán énekelni, ismerik a harmóniá­kat, megértik a zeneszerző ügyét, az kimeríthetetlen örömforrás”. A nemzet művészévé választott zenepedagógus abban bízik, hogy nem túl nagy […]

Egy shaolin szerzetes 118 méteres vízen futása

Shi Liliang, a KínaTianducheng – a “kínai Párizs”. Fujian tartományában élőshaolin szerzetesLarung Gar Buddhista Akadémia Tibetben. a saját eredményét szárnyalta felül 118 méteres “vízen futásával”. A férfi 1A bostoni melasz katasztrófa. centiméternél is vékonyabb, összekapcsolt furnérlemezeken szalad át a mutatványEmber a hurokban – Damien Walters elképesztő mutatványa. során. Bár ezek nélkül még a shaolin szerzetes […]

Ezért a magyar lányért őrül meg az internet

Ha eddig még nem hallottál Fábián Bogiról, akkor sürgősen pótold a mulasztásod, hiszen most őt istenítik szerte a világon! A fiatal magyar képzőművész lány ugyanis olyan szobabelsőket fest, amelyek fényben tiszta, fehér falaknak tűnnek, ha viszont lekapcsoljuk a villanyt, igazi álomvilág tárul a szemünk elé. Villanyoltás előtt és után “Célom, hogy álomszerű hangulatot, szobákat, falakat […]

Amire koncentrálsz, azt kapod! Alapvető különbségek az erős és az áldozattípusú emberek között!

Amire koncentrálsz, azt kapod! Alapvető különbségek az erős és az áldozattípusú emberek között! Ha valamit szívből, igazán szeretnél, akkor azt kapod meg. Az univerzum összefog, hogy teljesítse az álmaidat. Ha viszont valamitől félsz, és arra gondolsz, akkor ezt a rosszat is megkapod. Hogyan is működik ez? Nagyon egyszerű. Mindennek van egy rezgése. A gondolatoknak is. […]

Gesztesi zsebből fizeti fia első filmjét

Milliókat ígért fiának Gesztesi Károly, amennyiben Máté tisztességesen elvégzi a filmrendezői szakot a főiskolán. Saját filmje forgatásával azonban nem halad, a mozi már három éve készül. Az atyai szeretet nem ismer határokat. Gesztesi Károly is mindent megtesz a gyerekeiért, legnagyobb fia, Máté első szárnypróbálgatásait is segíti a filmgyártásban. Gesztesi – mint bevallotta – azt a […]